„Szeretném megköszönni a péntek estére szóló meghívást.
Feleségemmel vettem részt, és igazán kellemes, pihentető, felszabadító, örömteli élményben volt részünk.
Köszönet minden Résztvevőnek, Szervezőnek, Jóakarónak!
Pihentető nyarat kívánok a lendületes folytatáshoz!”

A fenti sorokat Orbán Péter, a Napraforgó Kht. ügyvezető igazgatója írta, s küldte a tordasi intézménynek.
Ő is a nézőtéren ült a Thália színházban, amikor június 25-én, hetedik alkalommal fogtak össze színművészek, híres előadóművészek értelmileg sérült emberekkel, művészeti csoportokkal azért, hogy egy szórakoztató előadást ajándékozzanak a közönségnek. A sorokban ülők között sokan a „törzsközönség” megtisztelő címet is kiérdemelték, hiszen az első évtől kezdődően lelkes résztvevői voltak az estnek, melynek szervezője a TORDASI OTTHON, támogatója a „JÖVŐT NEKIK IS” Alapítvány volt. A fellépők számára elismerést és kivételes lehetőséget jelentett a Thália Színház színpada és szakmai stábja, akik minden tudásukkal segítették a gálaest sikerét. Ezért a  köszönet a támogató Fővárosi Önkormányzatot illeti.  Demszky Gábor, az est fővédnöke - bár nem tudott résztvevőként jelen lenni - segítséget nyújtott a patinás, felemelő, kulisszatitkokat is közvetítő, mesterségre tanító színházi környezet megteremtésében. Pesty-Nagy Kati keménykezű, mindig szépet, emberit álmodó, létrehozó karmesterként csalta ki a résztvevőkből az egymás közelében különösen szépen csengő hangokat, utat nyitott az összesimuló érzelmeknek. Az értelmileg akadályozott emberek felé mindig következetes elvárásokat megfogalmazva képessé tette őket az alkotásra, a tehetség, a belső érték színpadképes megfogalmazására a műsorszámokon keresztül, melyek a 70-80-as évek világát idézték. A zsirai, kéthelyi, a kislétai és tordasi otthon lakóinak táncait-dalait színesítették az ellenszolgáltatás nélkül fellépő művészek: St. Martin, Polyák Lilla és Homonnay Zsolt, a Rakonczai testvérek, Brózik Klári és Tóth Olivér, Miskovics Robi,  Bakács Tibor Settenkedő és a „Jóban Rosszban” filmsorozat szereplői. A Csikós Attila által alkotott irodalmi keret Ruzicska László díszletei között történetet varázsolt a színpadra.
Szép és értékes este volt. Különös értékét adta a fiatal művészek természetes egyszerűséggel való közeledése az értelmi fogyatékos emberekhez. Minden előítéletet maguk mögött hagyva ismerték meg, ölelték magukhoz a sérült művésztársaikat, s önfeledten adták át magukat az együtt-játszás örömének.
Nekik már nem kell magyarázni esélyegyenlőségről, integrációról, a társadalmi odafordulás fontosságáról, a kölcsönös tiszteletről, az őszinteségről. Azoknak sem, akik a nézőtéren ülve élték át a művészet eszközeivel felerősített mély emberi érzéseket.

Eisenbacher Imréné

Amikor egy rendezvény újra sikert arat, s hét éven keresztül építkezik, színvonalasabbá válik, kiteljesedik, s egyre több embert tesz gazdagabbá, akkor a színfalak mögött hatalmas munka folyik.
A Dallal-Tánccal Egymásért® gálaest motorja, évenkénti újjászületésének megvalósítója Mayer Katalin, a tordasi otthon mentálhigiénés csoportvezetője, a „Jövőt nekik is” Alapítvány kuratóriumának tagja. Megálmodta, elnevezte, s hét éve megfeszített munkával, de mindig megújuló erővel megvalósítja az értelmileg sérült emberek, művészeti csoportok fellépését neves művészek együttműködésével!
Az ötlet egy hollandiai út alkalmával született, amikor a Tordasi Szivárvány Együttes lehetőséget kapott egy nemzetközi dalfesztiválon való versengésre. Kati szervezte az utat, elkísérte a zenekart. Az élmények, a nyugati országokban nem szokatlan természetes, tiszteletteljes  viszonyulás a sérült emberek  művészetéhez, mély nyomot hagytak a zenekar tagjaiban, kísérőiben, vezetőjében, s Mayer Katalinban. Egy gálaest megvalósításának  gondolatával tértek haza, s átültetve a hazai lehetőségekre, a rendezvény elindult évenként egyre feljebb ívelő útján. Otthona hat éven keresztül Százhalombatta volt, ahol a helyi önkormányzat jóvoltából a kultúrház ingyenesen állt rendelkezésre lelkes technikai személyzetével együtt.  Mindig szükség volt neves művészek közreműködésére, akiket Kati toborzott, s került hozzájuk olyan közelségbe, mely kapcsolat közvetíteni tudta a sérült emberek értékeit, s minden esetben biztosította az eredményes együttműködést. Nem csak a művészeket nyerte meg, hanem  - Provoda József zenekarvezető segítségével-  mindig talált támogatókat a hangosításra, az igényes  zenei háttér megteremtésére. Olyan értelmileg sérült művészeti csoportokat mozgósított, akik lenyűgözték a közönséget, mély emberi érzelmeket keltve magas színvonalú produkciókkal bizonyították a tehetséget, elhivatottságot, az akaratot, a szorgalmas munkavégzés eredményeit.
Kati százfele irányuló figyelemmel, profi szervezési készséggel, szívvel-lélekkel irányított, motivált, oldotta a feszültséget, ajándékot vásárolt, tábort vezetett és szobát foglalt. Forgatókönyvet írt, fuvarokat szervezett, étlapot tervezett, számolt, tartotta a kapcsolatot művészekkel, segítőkkel, s mindent elvégzett, végre hajtott. Erre csak a sokoldalú, többféle tehetséggel megáldott, elhivatott emberek képesek.
Kedves Kati!
Köszönjük Neked, hogy kitaláltad, megvalósítottad és életben tartod ezt a nagyszerű, az értelmi fogyatékos emberek társadalmi integrációját valóban hatékonyan segítő rendezvényt!
Köszönjük, hogy tovább építetted a tordasi otthon hírnevét! Köszönjük, hogy hét év után sem fáradtál el, és töretlen szervezője, motorja vagy a rendezvénynek. Köszönjük, hogy az otthon vezetését magad mellé állítva elérted a gondolat  tettekké formálódását, s a megvalósítás szívüggyé válását.
Köszönjük, hogy a tordasi otthon lakói, szakmai kollektívája, a fenntartó Fővárosi Önkormányzat, szülők, hozzátartozók, támogatók  s minden értelmi fogyatékossággal élő ember büszke lehet  a Dallal-Tánccal Egymásért® Gálaestre.
KÖSZÖNJÜK, HOGY A SZÍNFALAK MÖGÖTT OLYAN VILÁGOT TEREMTETTÉL, MELYBEN MINDENKI MEGTALÁLJA  LEGÉRTÉKESEBB ÖNMAGÁT.
Kívánjuk, hogy ne fogyjon el az erő, s éljenek tovább a hagyományos rendezvényben a legfontosabb  emberi értékek: odafordulás, egymásra figyelés, művészet, barátság, tenniakarás, összefogás, alkotás és sok szeretet!

Eisenbacher Imréné

A  „JÖVŐT NEKIK IS” Alapítvány 1993-ban az intézmény dolgozói kezdeményezésére jött létre, alapító tagjai Dr. Rákosiné Molnár Anna, Boros Ferencné,  Hamar Krisztina és jómagam, Eisenbacher Gézáné voltunk. Pénzügyi alapját az alapítók befizetésén túl egy jótékonysági bál bevétele teremtette meg, s hosszú ideig az évente megrendezett esemény jelentette a legnagyobb anyagi forrását. Szülők, hozzátartozók, magánemberek, vállalkozók támogatásai is minden évben érkeztek az alapítvány számlájára.
A kuratórium akkori tagjai: Mészáros Gézáné, Bubálik László, Fazekas Imre. Éveken keresztül segítették az alapítvány munkáját.  Néhány év után új kuratórium tagjai Pável Vilmosné elnökletével, Papp György és Eisenbacher Imréné    új korszakot nyitottak alapítványunk életében.  1998-tól a közhasznúvá válás után a legnagyobb bevételi forrássá a személyi jövedelemadó 1%-ából felajánlott támogatás lépett elő.
Az alapítvány kuratóriuma – tekintettel a megnövekedett feladatokra- kibővült Zémanné Mojzer Anna, Mayer Katalin személyével. Pável Vilmosné kuratóriumi elnök több éves lelkes, kitartó munka után egyéb elfoglaltságai miatt felmentését kérte. Landi Istvánné vette át a stafétabotot,  s erőt, időt nem kímélve hozzáértő munkájával segítette a kitűzött célok elérését.
Az alapítvány folytatni kívánja a 15 éves tradíciót, ma is úgy érezzük: hogy akkor ott jól döntöttünk.

Az alapítók nevében
Eisenbacher  Gézáné

2005. augusztusában ismerkedtem meg közelebbről a tordasi Otthon lakóival. Lehetőségem nyílt egy hónapos „nyári diák munkára”, így betekintést nyerhettem az itt élő sérült emberek mindennapjaiba. Életem meghatározó időszaka volt  az egy hónap, mivel érettségi és továbbtanulás előtt álltam, s döntenem kellett a jövőmről. Ekkor határoztam el, hogy sérült emberekkel szeretnék foglalkozni, segíteni és részt venni az életükben.
Miután felvételt nyertem a gyógypedagógiai főiskolára minél több időt szerettem volna eltölteni az értelmileg akadályozott emberekkel, hogy tapasztalatokkal, s nem utolsó sorban felemelő élményekkel gazdagodva készülhessek az iskola utáni életemre. A „Jövőt nekik is”Alapítványtól lehetőséget kaptam, hogy önkéntes révén aktív résztvevője lehessek  a sérült emberek számára szervezett nyaraláson,  csodálatos élményként éltem meg a velük töltött karácsonyt, s ezen alkalmak után minden kínálkozó lehetőséget kihasználtam arr, hogy együtt lehessek az új barátaimmal, akik kicsit másként élik életüket, mint az átlag emberek.
Az önkéntesség szubjektív, mindenki másként értelmezi. Számomra az a tény, hogy olyan emberekkel lehettem önkéntes révén, akiken akár a puszta létemmel is segíthetek, pár kedves szóval mosolyt csalhatok az arcukra már mindennél többet ér. Adni valakinek-valakiknek szeretetet, tiszteletet, törődést, anélkül, hogy bármit is várnánk cserébe, mégis kapunk.
Mosolyt az arcokra, emlékezetes pillanatokat, felejthetetlen emlékeket és barátokat.

Vizi Viktória